Tisztelt Megrendelőink! 5000 Ft összérték alatti, illetve nem magyarországi címről érkező megrendeléseket nem áll módunkban teljesíteni. Postaköltségről is adunk számlát! Megértésüket köszönjük!
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Varga Antalné Nagy Judit, a Magyarországi Református Egyház zsinati hivatala gazdasági és pénzügyi osztályának egykori vezetője. A következőkben Divák Annamária, volt munkatársa emlékezik rá.
Sátoraljaújhelyen 2024. május 11-én immár harmadik alkalommal rendezték meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület szervezésében a H2Ő – Az élet vize elnevezésű városi evangelizációt. Azzal a határozott céllal indult útjára ez a sorozat, hogy egy-egy város főterén szóban, zenében megszólaljon az istendicséret és tanúságtétel a szabadító Krisztusról.
Elhelyezték az Építőipari Nívódíj tábláját a budapesti Ráday Ház falán. Az épületegyüttes szakrális középület kategóriában nyert elismerést nemrégiben.
A Református Pulmonológiai Centrum is csatlakozott az Út az egészséghez elnevezésű kardiotanösvény programhoz. A Budapesti Szent Ferenc Kórház kezdeményezésére ez már a tizenegyedik túraút, amelyet bejárva egészségügyi adatokat mérhetnek a kórházban gyógyulók. A tanösvény túrázók számára is nyitott. A törökbálinti erdő útszakaszán akár képzett túravezetők kísérésével, pulzusmérő pontokon figyelhetjük meg a szív- és érrendszer állapotát. A séták nem csak a testi felépülést, hanem a lelki töltődést is biztosítják a szakemberek szerint.
A Titus Hitéleti Alapítvány 2023tavaszán is megtartja a nyári táborfelkésztő workshopjait.
Az idei anyag címe: Az árral szemben - Dániel története
Részletek kérhetők a titus@titus.hu e-mail címen, vagy a 30/9726082-es lelkészi flottás telefonon, ill. a 42/233-103-as számon. Az anyag megrendelhető 30/9726082-es telefonon.